forrás: www.ewow.hu
Draenei
Adraenei-ok virágzó társadalmat építettek fel. Csakhogy teljesítményük magára vonta Sargeras, a Világok Pusztítójának figyelmét is, aki az eredarok hűségének fejében elképzelhetetlen hatalmat és tudást ajánlott fel a népnek. A három vezető, Kil'jaeden, Archimonde és Velen közül csak az utóbbi sejthette meg a veszélyt: egy látomás mutatta meg neki a világokra váró pusztulást, ha ez a szövetség megköttetik. Két társát meggyőzni nem tudván, és számolva a veszéllyel, mely a nemleges válasszal jár, követőivel együtt, a titokzatos naaruk egy egy képviselőjének segítségével elmenekült szülőföldjéről. Draenei-nak, azaz "A Száműzötteknek" nevezték magukat, s több ezer év menekülés után lelték meg új otthonukat egy eldugott, békés világon, melyet Draenornak (Száműzöttek menedéke) neveztek el. Időközben a naaruk egy későbbi, a Fény égisze alatt kötendő szövetség reményében a draenei fajt is megáldotta a Szent Fény adta hatalommal és tudással, s az üldözött nép új otthonában újra felvirágoztathatta társadalmát.
Csakhogy az időközben démonná átalakult Kil'jaeden, aki árulónak tekintette Velent, s sosem hagyott fel üldözésével, végül itt is rátalált a draenei-okra, s a velük a világon eddig békésen megosztozó orkokat fordította ellenük. Manipulációi következtében az orkok végül megtámadták a draenei-okat, s a hosszú harcok során az elvakított, démoni hatalommal segített orkok erősebbnek bizonyultak. A draenei faj csaknem 80%-a pusztult el a háborúban. A megmaradtak egy része szintén a démoni mágia áldozatává vált, vagy mutálódtak, mint a Meghasadtak (The Broken) vagy, akárcsak az orkok, a démoni befolyás hatása alá kerültek (Elveszettek - Lost Ones). Csak keveseknek sikerült újra elmenekülni, míg végül Azerothvilágán szenvedtek hajótörést...
A draenei faj egy idegen világból, Argusról származik, ahonnan hosszú évezredes béke után a Lángoló Légió(Burning Legion) űzte el az utolsó megmaradt menekülteket. A menekültek (vagy ahogy magukat nevezik: "draenei") a Szent Fény (Holy Light) igaz képviselőinek, a naaruknak köszönhetően a dimenzióhajókon való több fényévnyi vándorlás után letelepedhettek az általuk csak Draenornak, "Menedéknek" nevezett világában, az orkok szülőbolygóján. Itt újra fejlődésnek indulhattak és békés kapcsolatot építettek ki a szellem világot követő, elégedett orkokkal, ám az idillt a démonok újra tönkretették, amikor Kil'jaeden sötét üzelmei folytán az egyik legtiszteltebb ork sámán, Ner'zhul(Dark Portal). A draeneiek nem várták meg a viszontlátást, ezért megszereztek egy dimenzióhajót, az Exodart, és az orkok által járt ösvényeket követve Azeroth világára kerültek. A dimenzióhajó a megérkezés után Kalimdor megtébolyult, és a démoni feljebbvalójának engedelmeskedve megrontotta az ork klánok harcosait. Az ördögi vérbaj következtében az orkok eszeveszett gyilkosok hordájává váltak, majd végigsöpörtek egész Draenor földjén, kiirtva ezzel a draeneiek nagy többségét, majd a Légió utasítását követve átkeltek a Sötét Portálon ezidáig ismeretlen északi szigetvilágának területén zuhant le. Az új planétán először az árnyelfek fedezték fel őket, így csatlakoztak a Szövetséghez.
Frakció: Alliance
Kezdőhely: Ammen Vale, Kalimdor
Főváros: Exodar
Hátas: Elekk
Kasztok
Harcos (Warrior)
Paplovag (Paladin)
Mágus (Mage)
Pap (Priest)
Vadász (Hunter)
Sámán (Shaman)
Halállovag (Death Knight)
Faji képességek
-
"Bleesing of the Naaru" (A naaruk áldása): 50 sebzést gyógyít a célponton 15 másodperc alatt (a játékos szintjével arányosan növekszik)
-
"Gemcutting" (Ékkőmíves): az Ékszerkészítés szakértelmet növeli 15 ponttal
-
"Inspiring Presence" (Lelkesítő jelenlét): a csapat minden 30 yardon belül elhelyezkedő tagjának találati esélyeit növeli 1%-kal
-
"Shadow Resistance" (Árny Védelem): 10-zel megnöveli a karakter ellenállását a shadow típusú mágiával szemben
-
További érdekességek:
-
A draenei faj fővárosa a második, Draenorról induló exodusukat segítő lezuhant dimenzióhajó, az Exodar.
-
A draenei hátasa a Draenorról származó elefánt (elekk).
-
A draenei nyelve a draenei.
-
A draenei faj hite a Szent Fény tisztelete, miután a naaruk megtanították az arra érdemes harcosokat és papokat, hogy hogyan védhessék meg népüket ellenségeiktől, ugyanakkor az orkokkal töltött hosszú évszázadok után megtanulták az elemek hangját is értelmezni.
-
A draenei építészeti stílus a többi azerothi fajtól nagyon különbözik: Hatalmas kristálytömböket faragnak és csiszolnak simára, amit aztán fejlett mágiájukkal vagy éppen a Fény isteni hatalmával bűvölnek meg. Ilyen és ehhez hasonló márványozott házakban laknak.
-
A draenei faj igazi őse az eredar faj, akik az eredeti szülőbolygón éltek, és a menekültek kivételével vagy elpusztultak a Lángoló Légió hadjárata során, vagy csatlakoztak hozzájuk.
-
A draenei faj a két menekülés során több részre szakad szét, először maguk a menekültek váltak le a démonizálodó ősfaj képviselőitől, majd a Második Háború végén felrobbant Draenorból maradt Külvilágban(Outland) további alfajok jelentek meg, akik a sötét mágiáktól eltorzultak, mint a "megtörtek" (broken) és a még náluk is szerencsétlenebb "elveszettek" (lost ones).
|